Ennél ideálisabb már nem is lehetett volna ez a munkám, mivel ritkán van lehetőség arra, hogy a ház a tervezés szakaszában a tulajdonos igényeihez 100%-osan igazítható legyen, minden kompromisszum nélkül. Itt nem a falakhoz és helyiségekhez kellett igazodni, hanem a ház, vagyis az alaprajz igazodott az elrendezéshez, ügyfelem igényeihez, a közös elképzeléseinkhez.
Remek otthon lett egy olyan férfi számára, aki imádja a könyveit, a nem kevés dísztárgyait, melyet számtalan utazásai során gyűjtött, mert mindennek van elég hely, bőven van lehetőség vendégeket fogadni, annyira tágas, amennyire kell. Ez mind lehet, hogy sok házról, lakásról elmondható, de nem lehet eléggé hangsúlyoznom, mennyire fontos, hogy lakberendezőként mielőbb be tudjak kapcsolódni a tervezésbe. Ne az utolsó pillanatban keressenek meg, hogy gyorsan kell a terv, mert a kivitelező már kéri, hogy mit, hogy csináljon. A szívem szakad meg, amikor azt kell, mondjam ügyfeleimnek, hogy rossz helyen van egy fal, egy ajtó, egy ablak, nem fér el ez, vagy az, hiszen amikor még csak terveken létezik az ingatlan, akkor még könnyedén lehet rajta módosításokat végrehajtani, viszont amikor falat kell bontani, az már olyankor bizony költségekkel jár, ami elkerülhető lett volna. Nem elhanyagolható azt sem figyelembe venni, SŐT!, hogy milyen mértékű kompromisszumokkal lehet belepréselni ügyfeleim igényeit egy ingatlanba, miről kell lemondani, és amikor sok 10 milliókat költenek építkezésre, akkor az elsődleges célnak annak kéne lennie, hogy az olyan legyen, ami a tulajdonos/ok minden igényét kielégíti. Hiszen ha már saját maga építkezik az ember, ez legyen a minimum.
De nézzük a látványterveket!