Eszterék először csak tanácsadásra hívtak ki, majd végül fel is kértek, hogy tervezzem meg otthonukat. A lakás első ránézésre laikus számára úgy tűnhetett, hogy remek adottságokkal bír, modern elrendezése, szép nagy ablakokkal jól mutatott. Ám több téren is fellelhető volt olyan hiányosság, amely megoldásért kiáltott.
Az első alaprajz az eredeti, melyen jól látható, hogy a nappalinak nem igazán maradt hely. A lépcsővel is gondok vannak, mivel nem is maradt nappali fal. Túl sok helyet foglal el a konyha és étkező, ám még is sok a kihasználatlan tér. Ezért javasoltam Eszternek és Norbinak azt, hogy első körben a lépcső legyen kissé kifordítva és előfalazva. Az egysoros konyha is sokkal hasznosabban tölti a teret. Minden esetre mindazok számára, akiknek ilyen, csak részben berendezett alaprajzzal kívánnak lakást értékesíteni, mindig nézzék meg, hogy ennek mi lehet az oka!